Bukta Imre az Okos tájban (Fotók: Hirling Bálint)

Szombaton megnyílt Bukta Imre a Másik Magyaroszág című tárlata a Műcsarnokban, amelyen az életmű korábban készült, ismert alkotásai mellett új munkákat is bemutat a mezőszemerei alkotó. A Munkácsy-díjas falusi ember, a címadás nagymestere idén hatvanéves, ez az eddigi legátfogóbb kiállítása. Kukorica és gyufa minden mennyiségben, felkavart káderek, zsebkaszakészlet, továbbá a félelem háza.

Az ősz szakállú, kalapos ember, akinek most ölesnél nagyobb betűkkel szerepel a neve a Műcsarnok oszlopai között 1952-ben született a heves megyei Mezőszemerén, ahonnan ha el is költözött - majd újra visszatért - a falut mindig magában hordta. Szó szerint a faluból építkezik, a vidéki élet tárgyi maradványaiból: csempékből, kukoricából, trágyaléből, napraforgószárból, tökből, szögből, fadarabokból és más szerves és szervetlen fragmentumokból. Egy elsüllyedt, mégis látható világ törmelékeiből fogalmazza meg saját valóságát, amire azt mondjuk majd, hogy művészet.

További képekért kattints az egyik fára! Fotó: Hirling Bálint

Mert Bukta Imre nem csak műtárgyakat készít, de - mint minden igazi művész - megszünteti a határvonalakat élet és művészet között. Mezőszemere maga is művészetté válik, nem csak a művészet tárgyává, hanem művészetté, a falusiak, a rokonok, ismerősök pedig művészeti alkotásokká. "Ő itt az öcsém" - mondja egyszerűen Bukta a Krumplievők című Van Gogh-kép (1885) parafrázisának (1996) egyik alakjára mutatva. A fényképen egy mai vidéki konyha látható, az alakok éppen úgy ülnek ott, ahogy azokat Van Gogh 1885-ben elrendezte. "Nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek, a lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy meglássa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma és hol folytatódik az új nemzedéké" - írja Krúdy, és Bukta Imre pontosan ismeri ezt az igazságot. Munkáiban hozott anyagból dolgozik: a környezetében élő emberekből, magából a faluból, annak tárgyaiból; mindez pedig költészetté válik a kiállítóhelyek termeiben.

A házra kattintva galéria nyílik (fotó: Hirling Bálint)

A félelem emlékműve

2008-as MODEM-beli kiállítása óta, amely az életmű mostanáig legfontosabb kiállítása volt (rendezte: Sturcz János), és amely sajnos nem kapott akkora figyelmet amellyel ez a mostani kecsegtet, mintha elsötétült volna a Buktában élő másik Magyarország. Bizonyítja ezt a rögtön a műcsarnokbeli kiállítás fő helyén található 1:1-es méretarányú - jó nyárikonyha nagyságú - ház, amelynek négy oldalán négy sötét történet jelei láthatók. A háznak nincs ajtaja, az ablakaira vetített képek alapján nem is szívesen mennék be vendégeskedni, de ezen a házon kívül sem jó lenni. A négy ablakon feltűnő videoinstallációk egy-egy falusi alak látható: a nyugdíjas, a cigány, az újgazdag, a parasztasszony. Egyetlen közös van bennük: mindenki fél. Kitekintenek, kilesnek a függönyök mögül, de kívülről valakik mindig betörik az ablakokat. Így válik az épület a félelem emlékművévé. (A művész a kiállítás után mezőszemerei háza udvarán szeretné felállítani az installációt.)

Okos táj, részlet, 1993 (Fotó: Hirling Bálint, kattintásra galéria nyílik)

Az emlékezés, az emlékállítás fontos gondolati motívuma Bukta munkáinak. Kivágott fatörzsekből álló installációja egy tájnak állít emléket. A Műcsarnok apszisában felállítótt - ma már nyugodtan leírható: klasszikus - installációja, az Okos táj (1993) édesapjának állít emléket. A több száz kukaricacsutka-bábuból összeállított mű a körforgás nagy fala is lehetne, mivel azokat a kukoricákat a művész édesapja vetette, aki nem sokkal utána meg is halt, a termést már fia takarította be. Megrázó az antropomorf kukoricacsutkák gesztusa, ahogy kis műanyagzacskókban kínálják a nézőnek a magokat, a következő generáció létének zálogát.

Katt a fatörzsekre! Fotó: Hirling Bálint

Buktának van zsebkaszakészlete

Újabb képeit nem lehet egyszerűen festményeknek nevezni, hiszen nem egyszer festékből van rajtuk a legkevesebb. Intarziás képek ezek, amelyek szó szerint túlnyúlnak a hagyományos táblakép keretein. A képből vas és bronz szobrok bújnak elő, ha úgy tetszik Bukta csempével fest meg kukoricával meg gyufával. A gyufa mint metafora: a lobbanásé, a pillanaté. De ne gondoljunk valami csöpögős melankóliára, mivel Buktánál a nosztalgiai is csak ironikus lehet. Ettől persze még nosztalgia marad, ha humoros is. Erre a belső humorra erősítenek rá a zseniális címek, hogy csak néhányat idézzek az utóbbi négy évtizedből: Alkalmi kiállítás a majorságban tartott állatoknak (1974), Kényelmi helyzet keresése elevátoron (1976), Spiritiszta falusi kislány (1991), A zuhanyozó disznó (1990), de Buktának van zsebkaszakészlete, sőt munkás-paraszt bicskája is.

Kattintásra galéria nyílik. Fotó: Hirling Bálint

"Egy művész nem nézhet így ki"

És ősze is van neki. Egy darab ősz című installációja - egy üvegbe zárt falevelek, amelyeket egy ventillátor kever fel alulról (ide kattintva, galériánkban nézhető meg), és így kavarva fel 1980-ban a kőbányai káderek félelmét is, akik letiltották egy kiállítását részben ezen alkotás miatt, mivel őket 1956-ra emlékeztette: ősz, alulrój jövő szél, ami felkavar ezt-azt stb. Ehhez a meg nem nyílt kiállításhoz kapcsolódik a másik anekdota is a két legendás akciófotóról - Tiszteletadás elődeimnek sarlós boldogasszony napján I, II, (1974, 1976) -, amelyeket azért nem lehetett kiállítani és katalógusban megjelentetni, ment a cenzor szerint "egy művész nem nézhet így ki." Erre aztán Bukta sem tudott mit mondani, a döntést el kellett fogadni.

Fotó: Hirling Bálint

Bukta Imre magánmitológiája nem fikció, maga a valóság. Munkái úgy tematizálják a falusi életet, hogy azokban a falu is szerepel és nem csak átvitt értelemben. Ha idézetek is, önmagukat idézik. A Műcsarnok Gulyás Gábor rendezte kiállításán ha nem is retrospektív - hiszen a klasszikus performanszok szinte teljesen hiányoznak a tárlatról és a videók közül is csak néhány szerepel (Tökföld, Magasfeszültség) - de valóban átfogó jellegű tárlatot kapunk, tiszta és a markáns képet Bukta Imre képzőművész munkásságáról, arról, hogy milyen az élet a VII. kerületen túl. A tárlat címe Másik Magyarország. Nos, ha ilyen a másik, milyen lehet az egyik?

Fotó: Hirling Bálint

További képek ide kattintva nézhetők meg a kiállításról

Kövess minket a Facebookon!