Jean-Michel Basquiat

Soha nem volt még akkora pénzmozgás a művészeti piacon, mint a múlt héten. Szinte földindulásszerű, mennyi aukciós rekord és mekkora bevételek születettek összességében a nagy házaknál. Az eredmények nem csupán a kiemelt alkotók csúcsműveinek rekordárából, hanem a kiemelkedő átlagárakból adódnak össze.

A művészeti piacot is érintő válságot elfelejthetjük, a piaci művészeti kánon azonban stabilnak tűnik, nem születtek meglepetések abban a tekintetben, hogy mely alkotók képeiért adtak hatalmas összegeket.

A Sotheby’s kortárs művészeti árverése november 13-án 381 millió dolláros (84 milliárd forint) csúcsárbevételt hozott, ami az eddigi legnagyobb a ház történetében.

A Christie’s erre majdnem ráduplázott a maga 691,5 millió dolláros (152 milliárd forint) bevételével, ami abszolút csúcs az eddig egyetlen aukción elért összeghatárt tekintve.

Ez azonban csak két árverés volt a héten, igaz, a legnagyobbak. A Christie’s háború utáni és kortárs művészeti aukciója ugyanis három részből állt, amelyek, ha nem is hoztak csillagászati eredményt, de összesen még 91 millió dollár (20 milliárd forint) bevételt igen. Mint ahogy két párizsi fotóárverésük is 4 millió eurót (1,1 milliárd forint) kaszált. A Sotheby’s sem állt meg természetesen egy árverésnél, kortárs művészetet árvereztek november 14-én is, 93,5 millió dollárért (21 milliárd forint), majd fotókat, Párizsban, 2 millió euróért (600 millió forint).


Andy Warhol: Silver Car Crash (Double Disaster)

Jól látható, hogy a két vezető aukciós ház majdnem ugyanabban az időben majdnem ugyanazon témában tart árverést, hiszen nem engedhetik meg maguknak a versenyben való lemaradást. Következő árveréseik témái is nagyfokú párhuzamosságot mutatnak, nagyobb szabású aukcióik a latin-amerikai művészetre fókuszálnak majd.

A háború utáni és a kortárs művészeti piac friss árait nézve látható, hogy továbbra is erős az amerikai expresszionista iskola, hamisítási botrányok ide vagy oda: Rothko, Pollock, de Koonig, Barnett Newman munkái megbízhatóan magas árakon kelnek el. Rothko Untitled, 1959 című munkája a Sotheby’snél több mint 3,5 millió dollárért (81,5 millió forint), a Christie’snél a No. 11 (Untitled), 1957 46,1 millióért kelt el (10,3 milliárd forint), Pollock Number 16, 1949 című munkája a Christie’snél 32,5 millió dollárt ért (7,2 milliárd forint), egy de Koonigért ugyancsak 32,1 millió dollárt (7,2 milliárd forint) fizettek.

Francis Bacon: Three Studies of Lucian Freud

A pop art, de inkább csak Warhol egy személyben azonban mindent visz továbbra is, hiszen az egyik csúcsot a Sotheby’snél az ő Silver Car Crash (Double Disaster), 1963 című képe érte el, amelyért több mint 105 millió dollárt (23,4 milliárd forint) fizetett egy egyelőre csak az aukciós ház számára ismert vevő. A Christie’snél egy másik Warholért 57,3 millió dollárt fizettek (12 milliárd forint).

Ezek azonban csak a különösen kiemelkedőnek mondható Warhol-munkák, mert hála a termékeny alkotónak, mindkét nagy ház árverésén szerepelt még további alkotása, illetve a Phillips aukciós ház november 11-i árverésén több mint 9 millió dollárért (1,9 milliárd forint) kelt el műve.

Az amerikai művészeknél maradva, Warhol patronáltja Basquiat is jó befektetésnek tűnik, hiszen a Sotheby’snél egy munkája majdnem 26 millió dollárt ért (5,5 milliárd forint). A legnagyobb élő művész azonban az művészeti piac szerint Jeff Koons, akinek acélszobra a Christie’snél 58,4 millió dollárt (13 milliárd forint) ért, amely összeget még egyetlen kortársunk művéért sem fizetett soha senki.

Mark Rothko

Az abszolút csúcsot azonban mégsem egy amerikai, hanem egy angol, Francis Bacon Three Studies of Lucian Freud, 1969 című triptichonja érte el, 142,4 millió dollárt (31,7 milliárd forint) fizettek érte a Christie’s árverésén. Ezzel egy időre e munka lett minden idők legdrágább akción elkelt műalkotása, tegyük azonban hozzá, kvalitásait tekintve nem minden alap nélkül.


Amíg a nagy pénzügyi csaták a kortárs művészetért folytak, a Bonhamsnál a törzsi művészet ért el szép aukciós eredményeket. November 14-én tartotta ugyanis a ház afrikai, óceániai és prekolumbián művészeti árverését, amelyen egy csodálatos guineiai baga maszkért 305 ezer dollárt (67,5 millió forint) fizettek, egy Marquesas Szigetek-i fegyverért pedig 98 ezer dollárt (21 millió forint).

November 19-én ugyanitt grafikákra és egyéb nyomatokra, Rembrandttól Magritteon át Hockneyig és Warholig, lehet majd licitálni.