Amrita Sher-Gil a 30-as években

Budapesten született, a modern indiai festészet megújítójaként tartják számon, 1933-ban 20 évesen Fiatal lányok című képével elnyerte a párizsi Grand Salon aranyérmét, és történetében a legfiatalabbként a Grand Salon tagjává választották. Dunaharasztiban és Zebegényben éppolyan otthonosan mozgott, mint Párizsban, vagy Lahorében. Baktay Ervin unokahúgát az "indiai Frida Kahlónak" is nevezték művészi attitűdje, vibráló festészete és határtalan libidója miatt. Amrita Sher-Gil 28 évesen halt meg. Ma lenne 100 éves.

A történet egy gazdag magyar vállalkozó lányával kezdődött, aki Rómában, Párizsban és a Riviérán töltötte gyermekkora nyarait. Kiváló énekesként - egy ideig maga Puccini volt a mestere - minden társaságban népszerű volt Gottesmann Marie-Antoinette, a vörös hajú magyar lány, aki 1910-ben Londonba utazott, de mivel beleszeretett vendéglátójának férjébe, nem élvezhette tovább a ház vendégszeretetét. Éppen ebben az időben adott fel egy hirdetést a londoni lapokban az utolsó szikh király, Duleep Singh lánya: zeneileg is művelt társalkodónőt keresett, akivel majd Indiába utazhat.

Bamba hercegnő választása a Gottesmann-lányra esett, de az új társalkodónő hamarosan elszerette a hercegnő félig hivatalos vőlegényét, Umrao Singh Sher-Gilt, a szikh arisztokratát, a szanszkrit, a perzsa és az urdu nyelvek tudósát, a kiváló fotográfust, akivel Lahoréban hamarosan össze is házasodtak, majd 1912 tavaszán Budapestre költöztek. Itt született meg első lányuk Amrita, magyar nevén Dalma, a Szilágyi Dezső tér 4.-ben, 1913. január 30-án, vasárnap délelőtt fél 12-kor.

Indira és Amrita a 20-as években Indiában (Fotó: Umrao Singh Sher-Gil)

Egy gyermekkor Dunaharasztiban, egy másik Szimlában

Amrita nem járt iskolába, jómódú szülei otthon taníttatták. Anyanyelve a magyar volt, de több nyelven is folyékonyan beszélt. Már gyermekkorában sokat rajzolt - persze, mint minden gyermek - és akvarelleket festett. Tehetségét anyja és anyai nagybátyja, a neves indológus Baktay Ervin fedezte fel, irányítgatta, aki maga is festőművésznek indult. A négytagú család - Indira nevű húga 1914-ben született - hamarosan Dunaharasztiba költözött, ahol a tízes évek második felében kész látványosság volt az ősz szakállú, hagyományos szikh viseletben pompázó családfő.

1921-ben Indiába költöztek, Szimlába, Himácsal Prades állam fővárosába a Himalája lábához, ahol a gyerekek zongorázni és hegedülni tanultak. Amrita ekkor kezdett szervezett keretek között rajzolni és festeni tanulni. A boldog gyermekkort csak az árnyékolta be, hogy Amrita úgy érezte, hogy idegbeteg és depresszióra hajlamos anyja jobban szereti húgát, mint őt.

Az olasz szobrász magával viszi őket

Ebben az időben járt Szimlában Baktay Ervin, aki festészeti tanácsokkal látta el a kislányt. 1923-tól egy olasz szobrász tanította a képzőművészet technikáira, aki egyben édesanyja szeretője is volt. Umrao Singh Sher-Gil joggal volt féltékeny, mégis házába fogadta a férfit, gyermekei taníttatását szem előtt tartva. A következő évben a szobrász visszautazott Olaszországba, ahova Marie-Antoinette is követte őt Amritával.

Amrita Firenzében a Santa Annunciata zárdában tanult tovább, de miután kiderült, hogy édesapja ateista, visszatértek Indiába. Amikor 1927 Baktay újra meglátogatta a családot, javasolta a 14 éves lánynak, hogy dolgozzon élő modellel. Az élő modellek a családtagok közül kerültek ki, és a serdülő lány egyre inkább kinyílt, felszabadult, úgy érezte a művészetben fog kiteljesedni, ezért a család 1929-ben Párizsba költözött, ahol beíratták az Académie de la Grande Chaumiére-be, majd hamarosan az École des Beaux-Arts hallgatója (1930-34) lett.

Amrita és Indira Nógrádverőcén 1931-32 körül (Forrás: Kieselbach Galéria)

Párizs bekebelezése, határtalan libidó

Ebben az időben ismerkedett meg a régi mesterek munkáival, de Cézanne, Gauguin és a posztimpresszionisták művészete mellett a Quartier Latin bohém élete volt rá a legnagyobb hatással. A szülők támogató hozzáállása is - lakásukban rendszeresek voltak a társasági összejövetelek, bálok - segítette a kibontakozásban. Többek között Borisz Tazlickij festőművész volt ekkoriban a szeretője, aki Egy fiatal férfi portréja (1930) című képének is modellje volt, de a kortársak szerint női szeretői is voltak. Azt beszélték, Amrita képes volt akár egész héten szórakozni, kétórás szüneteket tartva egy-egy találka között. Indiába visszatérve állítólag Dzsaváharlál Nehru, India későbbi első miniszterelnöke is szeretője volt egy ideig. A brit újságíróval Malcolm Muggeridge-vel (1903-1990) egy hétig tartott a viszonyuk, és a férfi később úgy emlékezett, hogy nem bírta követni Amrita tempóját, határtalan libidóját.

Ez az életösztön, ez a habzsolás köszön vissza művészetében is, ahogy a életteli színeket és felületek használja. Egyik legerotikusabb képét éppen húgáról festette (Alvás, 1932). "Minden művészet, beleértve a vallásosat is, érzékiségből születik" - vallotta.

Európa Picassóé

Miután 1933-ban Fiatal lányok (1932) című festményének köszönhetően a legfiatalabbként, egyben az egyetlen ázsiaiként a Grand Salon tagjává választották, felébredt benne a honvágy India iránt: „Csak Indiában tudok festeni. Máshol nem vagyok természetes, nincs kellő önbizalmam. Európa Picassóé, Matisse-é, Braque-é és másoké. India csak az enyém.” A harmincas évek elején többször járt Magyarországon, Szőnyi István festészete és a nagybányai festők is hatással voltak rá. „A plein air foltfestés és a tiszta színek használata mellett itt szembesült a táj nyitottságával, a tájképnek az enteriőrtől eltérő kompozíciós kérdéseivel” - írja egy kutatója. Magyarországon készült képeinek első csoportját is ekkor festi, nagyrészt Verőcén és Zebegényben. Többször találkozik Egan Viktorral, első unokatestvérével, gyermekkori játszótársával, akit majd 1938-ban "férjül vesz".

Amrita Sher-Gil udvarlójával Yusf Ali Khannal, Párizs, 1930 körül

India újrafelfedezése

1934 novemberében térnek vissza Indiába, ahol a világot járt, emancipált nő egyszerre csodálkozik rá a régi indiai festészet erejére és a jelenkor árnyoldalaira, a szegénységre, a szigorú kasztrendszerre. Ekkor találkozik igazán Amrita Sher-Gil festészetében a Kelet és a Nyugat.

„1936-ban délre utazott, kiállítások és anyagi siker reményében. Az utazás igazi élményei azonban az adzsantai és elúrai barlangtemplomokban valamint a kócsini palotában és a bombayi Prince of Wales Museumban tett látogatásai voltak. Amritát egyaránt lenyűgözték az archaikus és a Mattan Cséri palota 18. századi erotikus falképei, a rádzsput és bászóhli miniatúrák. Stílusa megváltozott. Nagyméretű, fekvő formájú képekre tette át a freskók ritmikus kompozícióját s kifinomult érzékiségét. Amrita saját kora indiai életének tapasztalható különösségét értelmezte képein a régi művészet segítségével: az érzéki és érzékfeletti folytonos együttlétét és áthatását reprezentálta a majdnem egyöntetű figurákkal és mozdulatokkal, az egységes, meleg színvilággal" - így ír Keserű Katalin művészettörténész arról, hogyan fedezte fel Amrita Sher-Gil indiai gyökereit.

Amrita Sher-Gil szimlai műtermében, 1934 (Fotó: Umrao Singh Sher-Gil)

1938-ban újra Magyarországra utazott, hogy találkozzon gyermekkori szerelmével, Egan Viktor orvostanhallgatóval. Ekkor festette magyar-képeinek második csoportját, találkozott Karinthy Frigyessel, Bartók Bélával, megismerte Szabó Dezső regényeit, majd miután férje megszerezte doktorátusát a fiatal pár 1939 nyarán Uttar Prades állam Gorakhpur városában települt le, ahol az ún. bengáli művészeti iskola és Rabindranáth Tagore festészete hatott leginkább gondolkodására. Amrita utolsó alkotói korszakának egyik csúcsa Két elefánt (1940) című festménye.

A Két elefánt

Váratlan halál

A házaspár 1941 szeptemberében Lahorébe költözött, ahol a férj rendelőt nyitott, míg neki a rendelő emeletén rendeztek be műtermet. Úgy tűnt végre kiteljesedhet házasságuk és semmi nem áll sikereik útjába. Decemberben első nagy önálló kiállítása nyílott volna, de Amrita december 5-én váratlanul rosszul lett, kómába esett és éjfél körül meghalt. A halál oka ismeretlen, bár több feltételezés is kering. Holttestét december 7-én elégették, hamvait a Ravi folyóba szórták. Anyja ezután öngyilkosságot követett el, apja magába roskadt, de művészete nagy hatást gyakorolt kortársaira: a negyvenes években megújította az indiai festészetet.

Képei legnagyobb része a delhi Modern Művészeti Múzeumban található, az ő munkáival kezdődik a múzeum állandó kiállítása. Itt látható egyik legismertebb képe az 1938-ban Kiskunhalason festett, fent látható  Falusi piac is.

Amrita Sher-Gil Párizsból, Dunakanyarból és a régi Indiából táplálkozó vibráló életműve utóbbi hetven évben megkerülhetetlenné vált. Nem csak Delhiben, de Londonban és Budapesten is.

Amrita Sher-Gil hajókiránduláson a Balatonon, 1938-1939 körül (Forrás: Kieselbach Galéria)