Kamil Kuskowski Neue Dada című kiállítása olyan, mint egy Bugatti Veyron. Gyors és ütős. Persze, ha a Veyronra további jelzőket keresünk, nem biztos, hogy a humoros, szellemes és ötletes ugrik be, de a Neue Dada ilyen. Gyors kiállítás, mert hat munka alkotja mindössze, bár a munkák jó része több tételes, ám mindegyik egy-egy szellemes ötletre épül, közvetlenül és relatíve gyorsan hat, befogadható, érthető. Természetesen akkor, ha ismerjük és élvezzük azt, amihez kapcsolódnak, aminek parafrázisai: a dadaista vagy ahhoz közeli alkotásokat és úgy általában a dadaizmust.

Kuskowski kiállítása speciálisan a Platán Galéria terébe lett tervezve, megalkotva. A művek egyetlen vezérfonal mentén haladnak, és ez pedig a dadaizmusra való reflexió, a dadaizmus újragondolása ma. A munkákat egyfajta neodadaizmusként értelmezi a kiállítás címe is. Felvetődik a kérdés, mi szükség ma a dadaizmusra, mi szükség a neodadaizmusra? Természetesen semmi. Természetesen a dadára soha nem volt szükség, ezért jött létre.

És hogy mi a dadaizmus? Hugo Ball írja manifesztumában: „A Dada egy új művészeti irányzat. (…) A Dada a lexikonból származik. Borzasztóan egyszerű. A franciában vesszőparipát jelent. A németben: Adieu, csesszétek meg, viszontlátásra! A románban: igen, valóban, igaza van, így van. Igen, tényleg. Csináljuk meg. És így tovább. Nemzetközi szó. Csak egy szó, és a szó mint cselekvés. Borzasztóan egyszerű. (…) Hogy vívja ki az ember az örök boldogságot? Úgy, hogy Dadát mond. Hogy lesz az ember híres? Úgy, hogy Dadát mond. Nemes gesztussal és finom modorral. Az őrületig, az eszméletlenségig. Hogy lehet levetkezni minden sikamlósságot és zsurnalizmust, minden kedvességet és fességet, minden túlmoralizáltságot, elállatiasodottságot és mesterkéltséget? Úgy, hogy Dadát mondasz. A Dada a világ lelke, a Dada fénypont, a Dada a világ legjobb liliomszappanja.”

Kuskowski kiállítása erőteljesen és néha őrülten és viccesen mond Dadát, a hagyományokhoz híven. Ez nem egy pipa (2013) című munkája René Magritte ikonikus és agyonidézett művére utal (La Trahison des images, 1929, A képek árulása), amely egy pipa szinte fotórealista módon megfestett képe, alatta a nevezetes felirattal: "Ceci n'est pas une pipe" (Ez nem egy pipa). Kuskowski kis plexikockákat szerelt a falra, mindegyikben hófehér pipák, jobban mondva pipa-szobrok, mert a pipák különféle módokon vannak egymáshoz és egymásba forgatva, illesztve, különös, hol molekuláris alakzatokra, hol Escher tereire emlékeztető formákat hozva létre. Természetesen a munka nemcsak önmagában érdekes, hanem a címmel együtt működik igazán, ami összefüggést talán nem érdemes magyarázni. A kiállítás egésze is ilyen ötletekre, magától értetődésre és azonnali értelmezésbeli felismerésekre, kisülésre, poénra épül, amit ha megpróbálunk leírni, olyan eredményre vezet, mintha egy viccet próbálnánk elmesélni, elmagyarázni.

Az L.H.O.O.Q (viszket a lába köze) című munka Duchamp 1919-es, azonos című művére, ready-made-jére utal. Duchamp művében bajuszt és szakállt ragasztott Leonardo Mona Lisájának reprodukciójára. A mű címe talányos, sokan a betűk kiejtése alapján magyarázzák és a francia „elle a chaud a cul”-t értik alatta, ami kb. azt jelenti, hogy a „hölgy feneke forró” vagy „viszket a feneke”. Kuskowski Duchamp reprodukcióját használja, csak a Mona Lisa fejét kivágva némileg peep-show jellegű munkát varázsol belőle, a kivágott fej helyén egy női feneket látunk. A munka több tételből áll, több kis dobozkába kukucskálhatunk be egy-egy kerek lyukon és láthatunk különféle női testrészeket, alakokat. A kukucskáló jelleg további utalás Duchamp utolsó, csak halála után megismert művére a Étant donnés: 1. la chute d'eau, 2. le gaz d'éclairage („Adva van: 1. a vízesés 2. a világítógáz”) címűre.

A Forrás (2013) talán a leghíresebb Duchamp-mű parafrázisa, itt a reprodukcióba egy kis képernyőt illesztett Kuskowski, amin egy szökőkutat látunk. A Művészeti magángyűjtemény (2012-2013) ugyancsak Duchampra, a Box in a Valise („Utazódoboz”) címűre utal, a munka egy miniatűr múzeum, amelyben Duchamp saját műveinek miniatűr másolatait helyezte el. Kuskowski német, magyar, csehszlovák stb. bélyegeket állít ki, amelyek mindegyike egy-egy műalkotás reprodukciója, így ugyancsak egyfajta miniatűr múzeumot látunk. A Csak a művészet nem ver át (2013) ismét a Forrásban megidézett Duchamp-művel játszik el.

A kiállításnak mintegy megkoronázása a rövid, zenével kísért videó a Da-da-da (2013), amelyen magát a művészt látjuk egy asztal mögött, az asztalon egy nagy befőttesüveg, benne pipák. A videó alatt Kuskowski mindegyik pipát, szám szerint kilenc darabot, beletömi a szájába, majd a pipákat hagyja kihullani, az utolsót pedig kiköpi. A videó alatt a 80-as évek egyik slágere megy végtelenítve, a Trio Da Da Da du liebst mich nicht du liebst mich nicht aha aha aha…című száma (ld. fent). Talán Kuskowski ezen műve közvetíti legjobban, legkomplexebben és legviccesebben a Dada szellemiségét és filozófiáját. Javaslom, hogy cikkem elolvasása után, de közben is, aki teheti, hallgassa, lehetőleg végtelenítve az örökbecsű slágert, és ha van otthon pipa, lehetőleg sok, ne habozzon cselekedni. A Dada ugyanis él. ("Ha nincs otthon pipa, irány a bolt!" - Magritte)

Kamil Kuskowski: Neue Dada. Platán Galéria, 2013. május 23. – 2013. augusztus 23.